Sok szöveg után sok kép

Az előző bejegyzés hosszú és unalmas volt, látszik is a letöltések számán: abszolót negatív rekord, kevesen olvasták el. Hát, akkor jöjjenek ismét a képek, most azonban, mintegy kárpótlásul, jó sokat rakok fel. Igaz, ez azzal jár, hogy legközelebb megint nem lesz olyan sok kép, de vagy 10-12 érdekeset megint fogok találni :)

Ó, persze: miért nem frissült a blog olyan sokáig. A válasz egyszerű: mikor időm volt rá áram nem volt, amikor meg áram volt, időm nem volt rá. Internetkapcsolatom az egyetemen van csupán, szóval úgy kell ütemeznem a munkáimat, hogy a blog is beleférjen. Ehhez képeket kell válogatni, szükség esetén azokat kissé javítani, és persze a szöveget is meg kell írni. Viszont az elműlt héten viszonylag sok teendőm volt, ráadásul a szokottnál jóval több és hosszabb áramkimaradás. Volt, amelyik reggeltől délután háromig tartott. Így aztán hiába voltam akkor éppen szabad, a bloggal sem tudtam haladni, amikor meg megint lett áram )és így internet kapcsolat is), előbb az elmaradásaimat kellett pótolni, csak azután jöhetett volna a blog. Hát, ilyen ez itt. Egyúttal, ha már úgyis a témánál vagyok, megragadom az alkalmat, hogy mindenkitől elnézést kérjek, aki levelet írt nekem és még nem kapott rá választ. Fogok írni, nem felejtettem el (még), de mint látszik a fentiekből, ez nem annyira egyszerű. Így például a hét végén a családommal szerettem volna videóbeszélgetni, vagy hogy kell ezt mondani, de nem sikerült. Direkt e célból átmentem a szomszédban álló szállodába: háromcsillagos, puccos international hotel, wifivel, szünetmentes áramellátással. Na, mondom, innen biztosan menni fog a dolog, de nem ment. A wifit látta a gépem, kapcsolódott is, de mégse volt forgalom. Na, jó, megittam a tejeskávét -- 13 Birr volt, ez a szokásos kávéházi ár kábé kétszerese, vagyis összesen mintegy 180 Ft --  és átmentem a szomszédos internet izébe. Nem tudom, mi az ilyesmi neve: egy kis szoba, benne hat számítógép és ha fizet az embert, internetezhet (nem kávézó, mert kávé sincsen). A kapcsolat lassú, a gépek lestrapáltak, a billentyűzet leharcolt, de végül is megy minden, nincs gond. Persze, itt csak a chat jöhetett szóba, hát chateltünk. Szerencsére éppen a búcsúzásnál tartottunk már, amikor megint elment az áram. Így aztán aznap sem írtam leveleket és blogbejegyzést.
Ami meg a képek válogatását illeti, lehet, hogy van olyan, ami már volt. Ebben az esetben bocsánat, majd javítom a dolgot.
Na, de jöjjenek a képek!

Két etiópiai -- feltehetően tigrinya nemzetiségű -- fiatal. Még november legelején fényképeztem őket a szállodai szobán erkélyéről. Álldogáltam az erkélyen és fotózgttam, amikor arra jöttek és észrevettek. Rögvest megállatk, integettek és ragaszkodtak hozzá, hogy őket is fényképezzem le. Én ezt persze örömmel tettem. Ennél többet nem tudok róluk, de ez a hozzáállás később is sokszok meglepett. Előfordul, hogy teljesen ismeretlenek, ha látják, hogy fotózok, megállnak, vagy integetnek, vagy odajönnek és kérik, hogy őket is fényképezzem le. Persze, hogy megteszem, sok kép készült így. Legutóbb például egy kisfiúrél aztán meg egy öregebb emberről.

Egy folyosó az intézetben, ahol dolgozok. Itt nem viszik túlzásba a lakó és a munkaterek díszítését, vagy bármiféle dekorálását. Először ez nagyon zavart, de mostanra már megszoktam. Mindenesetre ez a fajta puritánság nem az én világom, nem is értem, hogy miért jó. Mindenesetre elég általános dolog, az itteniek az ilyesmire nem igazán adnak.

Ha már szóba kerültek az épületek, legyen itt még egy kép. Bár egyszer, ha eljutok addig, majd lesz szó külön is az építésről, máris sok fotóm van e témában. Ezen egy emeletes ház építése látható, a belvárosban. Mindenütt így csinálják: vabeton oszlopok, monolit vasbeton födémmel. A falat az oszlopok közé rakják és készen is van. Ami meg az állványozást illeti, minden célra, de tényleg mindenre, tehát állvány, födém, zsalu ezt a módszert használják: karnyi vastag fatörzsek és ágak kéreg nélkül, szeggel rögzítve. Ha kell olyan sűrűn rakják, hogy alig lehet elmenni közöttük. Persze, választhattam volna közelebbi, vagy részletesebb képet is, de ezen van egy nagyon szépen virágzó fa is.

Na, még egy kép épülő házakról. Igaz, ezek nem házak: szállodák. Az előtérben levő épület egy már kész szálló, de még nem üzemel, mert belül még van rajta munka, a mási kettő meg még csak szerkezetében van készen. Három új, ekkora szálloda! És közvetlenül mellettük van még egy régebbi, jó nagy hotel is. Érdekes ezt összevetni  pécsi idegenforgalmi fejlesztésekkel.

Egy ló a sokból. Tudom, volt már kép lovaskocsiról, meg lóról, de ez nagyon megtetszett. Ott ez a ló, szegény, láthatóan nem tűl jó erőben, a kocsi előtt. Előtte meg ott van egy teherautó, ami nmajd felváltja a munkában a lovakat. Addig azonban itt, Afrikában még sok időnek kell eltelnie. A nagyon dinamikus fejlődés miatt szükésg van a lovak szállítási kapacitására is, meg aztán nincs is pénz teherautóra. Ráadásul a kőolaj is importból jön, amiért nem lehet Birrel fizetni, mert az bizony nem konvertibilis. Az sem mindegy, hogy a lóhoz sokan értenek, vezetni meg kevesen tudnak. Így aztán sokáig maradnak még a lovak it Mekellében is, nemhogy vidéken.

Némelyik lónak más a sorsa. nem akarok ostobaságot írni, nem jártam még utána a dolognak, de a helyzet az, hogy sokszor láttam már effélét: ló vagy szamár megy magányosan az utcán. Láthatóan erősen le van fogyva, gyenge és öreg. Hogy most ő magától megy hazafelé, vagy gazdátlan, kóbor állat, azt nem tudom. De nem egy ilyet láttam már, bár nem állítom, hogy gyakori lenne. Némelyikük olyan öreg, hogy már meg is vakult. Ez is csak ment szép lassan, szemben a forgalommal, ami se őt, se a forgalmat nem zavarta.

Ő az, közelebbi képen. Tényleg nincs nagyon jó állapotban. Persze, itt a lovat nem kedvtelésből tartják, hanem konkrétan munkára, rádásul nem a jobb móduk: ők teherkocsit vesznek. Kap enni annyit, amennyi kell neki, vagy amennyi jut, aztán jöhet a napi munka. A szamarakkal hasonlóképpen van, de a szamár olcsóbb is, igénytelenebb is. Igaz, gyengébb is.

Ezek meg itt juhok. Van belőlük jó sok, mindig látni párat. Ezeket éppen a piacon fotóztam. A gazdájuk nem látszik a képen, de persze nincs messze. Hogy honnan hajtja őket, hová, azt nem tudom. Nálunk, ha állatokat kell egyik helyről a másikra vinni, inkább teharautóra rakják, aztán úgy viszik, de itt ez teljesen felesleges luxus lenne: van lába, menjen azon. Ami meg a pásztor munkáját illeti, az itt se kerül sokba. Meg se merem becsülni, mennyi lehet egy pásztor havi jövedelme, de valószínűleg nagyon alacsony. tervezem, hogy egyszer utánakárok ennek a jövedelem kérdésnek is, de azt már most látom, hogy itt engem -- legalábbis a jövedelmeket összehasonlítva -- hihetetlenül megbecsülnek. Érdekes, hogy ez Magyarországon nem így van.

Ezek a férfiak is piacon voltak aznap és valamin nagyon beszélgettek. Ahogy elnéztem őket, nem is vásárlók voltak, hanem zöldslgeket és gyünölcsöket hoztak. Részben magauk az árusok, részben meg szállítók. Jellegzetes etiópiai tempóban haladnak a munkával. Elvégzik, de nem szakadnak bele. Tulajdonképpen igazuk van. Itt nincs stressz és sietség. Nem is olyan könnyű ezt megszokni Európa után, nekem még mindig nem mindig sikerül felvennem a tempót. Nem arról van szó ugyanis, hogy nem dolgoznak, vagy lassan, hanem arról, ami a képen is látszik: ha van ideő, leülnek, megállnak, beszélgetnek, ráérve élik az életet. Ez akár szimpatikus vonásnak is tekinthető, de tényleg meg kell szokni.

Egy szép színes kirakat, tele gyümölcsökkel. Narancs, banán, görögdinnye, mangó, ilyesmik láthatók. Nem ritka ez, sok helyen van efféle, nagyon színes kirakat, a banánokat meg majdnem mindenütt így függesztika boltok elé. Egyébként egy kiló banán itt 15 Birr, vagyis 210 forint. Ez nem valami sok. Most is, miközben az egyetemen ezt írom, itt van mellettem fél kiló banán. A narancs is jó, de kicsit más, mint a nálunk ismert mediterrán narancs: nem annyira sötét a színe, inkább a sárga, mint narancssárga és belseje is sárgább, de persze finom. A mangó meg -- szerintem -- lének vagy salátának jó.

Ez is sárga, de már más téma. A házak körül itt nem szokás kerítést építeni, bár előfordul az is. Inkább falat építenek. Igaz, van olyan fal is, amiben kerítés-betétek vannk. na, szóval, nagyon sok ház körül, a falon szögesdrót van. Rendes szögesdrót. nyilván, a tolvajok ellen. Azt mondják, hogy itt nagyon jó  közbiztonság, mondjuk ez lehet, nem tudom, és legfeljebb ilyesmi fordul elő sűrűbben: lopások, kisebb bűncselekmények, komolyabb baj ritkán van. Ami a lopásokat illeti, egy utóbbi eset: a család, akikkel jelenleg közösen béreljük a házat, két felnőtt tagja éjjel jött haza. A taxiból kiszállva (ez ugye a minibusz, nem olyan taxi, mint otthon, az a Bajaj lenne), ahogy elindultak a ház felé, egyszer csak elszalad mellettük egy fiatal férfi és lekapja a nő fjéről a kalapot. Továbbszladt vele és amikor már elég messze járt, feltette magának. A kalapot. De miért lop valaki kalapot?

Ezt a fényképet abban a pékségben készítettem, ahol reggelente általában szamboszát szoktam venni. Ez a fiú, aki a hátán viszi az öccsét kenyeret vett. Nem a lapos lepénykenyeret, hanem a zsemleszerű, de kenyértésztából való kicsi kenyeret. Tizenkét éves körülire saccolom a korát. nagyon aranyos volt, elsőre megengedte, hogy lefotózzam (mint általában szokták) és az öccse is érdeklődve nézett a gépre. Azt ugyan nem gondolom, hogy itt az élet bukolikus szépséggel csordogál, de azt megfigyeltem, hogy a testvérek általában együtt mennek ide-oda, gyakori, hogy az idősebb vigyáz a kisebbekre: persze, hiszen a szülők esetleg nincsenek si otthon, dolgoznak -- ha van munkájuk.

Őket reggel, az egyetemi buszra várva kaptam le. Tulajdonképpen nincs semmi érdekes a képen, de mégis van. Ezek a fiatalok ugyanúgy öltöznek, mint bárhol másutt Európában és reggelente, vagy napközben ők is az okostelefonjukba mélyednek: böngésznek, vagy képeket nézegetnek, de sokan zenét hallgatnak. Ilyen szempontból nincs olyan nagy különbség a két kontinens között. Persze, azért valójában nagyon is sok van, de ami a fiatalokat illeti, ők nem zárkóznak el a nyugati kultúrális hatások elől.

Ez a három aranyos gyerek egy indiai okató három csemetéje. Az egyetemen nagyon sok külföldi van, mintegy 100 külföldi dolgozik itt. Persze, PhD-val rendelkezőkről van szó. Sok szakon meghatározó a külföldiek jelenléte, nélkülük az adott szakot csak sokkal alacsonyabb színvonalon lehetne vinni. Nem általános, de azért nem is ritka, hogy a család is velük tartson. Mindenesetre az már elég általános -- de kivétel itt is van --, hogy amikor iskoláskorúak lesznek, egy idő után hazamennek a gyerekek. Az etióp iskolák szinvonala azért bizony elmarad az indiaitól, meg persze az írás és a nyelv is más. Ők itt vannak, pedig lány és nagyobbik fiú is iskolás: úgy tudom, a török-etióp nemzetközi iskolába járnak. És nagyon örültek nekem :)

Ők is itt vannak, és ők is iskolás korúak. Éppen egy telefonon nézegetnek képeket. A nagyobbik lányon egyszerű ruha van, de a kisebbiken ünnepi, díszes ruha. Mivel sok az indiai, összejárnak, közösen ünepelnek, esetleg főznek. Esettükben az ünneplés leginkább vallási ünnepet jelent. Amikor ehhez a családhoz megyek, a kislányok rögtön megjelennek (különösen a kisebbik) és játszanak velem. Legutóbb éppen azt, hogy ő a fodrász (a kisebbik) és én az alany: hajmosás, vágás, szárítás, fésülés volt a menü. Azt is tudják, hogy jönni fog az én kislányom is és már előre örülnek az új társaságnak.

Macchiato. Sima tejeskávé, cukorral, habosított tejjel és a telején kávéval. De mindig így csinálják, netán még díszítik is a tetejét: az összekeverés a vendég dolga. Érdeke, hogy milyen kicsi adag: egy sima kávéspohárban hozzák ki, nincs félliteres bögrével vagy más efféle, bár az egyik helyen van "nagy adag" is: Az három decis.

A mai bejegyzés utolsó képe, a kék madár. Mintha csak a boldogság kék madara lenne. Nagyon szép madár. Ha valaki járatos a madarak világában, akkor éppen meg is mondhatná, hogy mi ez. Sok olyan madarat láttam itt, amit nálunk még sosem. Sasokat, apró magevő madárkákat, horgas csőrű, hollóméretűeket és többek között ezteket a ragyogó kékeket is. Itt ilyenkor is csipogás, cserregés és egyéb madárhangok vannak, a fák pedig zöldek, hiszen nincsen se tél, se hó, se hideg.