Még mindig az eleje -- kezdek belejönni

Kérlek, ha még nem olvastad, akkor előbb a "Meggondolni való" című bejegyzést olvasd el! Az is lényeges lehet!


Nem volt eseménytelen a napom. Ma az egyetemi dolgokat kezdtük el. De előtte még reggeliztem a szállodában Svédasztalos reggeli volt, a tojásrántottát kivéve ismeretlen ételekkel. Persze, hogy kipróbáltam azokat is. Ettem ugyan egy kevés tojást is, de inkább inzserát fogyasztottam szósszal. Az inzsera itteni étel, nagyon általános a fogyasztása. Nem más, mint egyfajta palacsinta-szerűség. Kenyér helyett fogyasztják, de az csak ebédnél derült ki, hogy pontosan miről is van szó (lásd alább). A tészta maga savanyú, valami erjesztett tészta ez, lyukacsos, nagy darabokban, hengerré feltekerve kerül az asztalra. A szószba kell mártogatni, úgy (is) fogyasztható. A szósz maga fűszeres, csípős, aki a magyarországi ízeket megszokta, szereti, annak az itteni is ízlik. A reggelihez teát kértem és gyümölcsevet. A tea helyi, etióp tea, tulajdonképpen sima fekete tea, de egy kicsit más az íze, mint amit megszoktunk. Az utóíze nagyon jellegzetes. Nem tudom leírni (egyelőre), de határozottan más mint a nálunk szokásos angol teáké. És finom is. A gyümölcslé, nem tudom miből készült, mert ezt az ízt nem ismerem. Nem erős, nem jellegzetes, pedig olyan sűrű volt a lé, hogy nem is tudott lötyögni a pohárban, csak lassan folyni. Ezután mentünk az egyetemre. Nagyon szívesen fogadtak, európai kívülálló simán azt gondolta volna, hogy rég nem látott nagyon kedves barát vagyok. A kollégák kedvesek – egyelőre :). Az egység igazgatója (intézet? tanszék?) kimondottan barátságos volt velem, egész nap, estig, együtt voltunk és minden elintéznivalóban maximálisan segített. Így most már telefonszámom is van (telefon holnap lesz) és bankszámlám is. Szerződésem még nincs, mert valami azonosítót elrontottak és nem jó csoportba írták a tudományterületet. Ennek megoldása hétfőre marad, de elkezdtek intézkedni. Nem lényegtelen kérdés, mert a jó azonosító magasabb fizetést is jelent.

Mekelle Egyetem -- két épület a nagyon sok ehhez hasonló közül

Nem valami kapkodós itt az élet. Minden szépen, lassan halad. Beszélgettünk szakmai dolgokról is, mutattam egy-két korábbi munkámat, úgy láttam, nagyon tetszett nekik, felvetettem, hogy az általam olvasott tervezetekben a térképi, GIS alapú vizualizáció érdemtelenül hátrasoroltatott, pedig milyen menő dolog is az nálunk. Daniel (az igazgató) azt mondta, hogy a térképi vizualizáció területét érdemes lenne kidolgozni és továbbképző kurzusokat építeni rá, ez, mondjuk, lehetne az egyik dolgom. Ez jó, mert ehhez legalább értek valamennyire.

Aztán ebédelni mentünk. Fikru, Daniel és én. Valami jó kis helyen ettünk a városban, persze helyi ételt. Nagyon jó volt. Inzsera, meg hozzá egy tányér zöld massza és az elmaradhatatlan csípős szósz. A zöld massza valójában keveréke apróra vágott húsnak (bárány vagy marha), spenótnak, fűszereknek, paradicsomnak. Az inzserából az ember kis darabokat tép (kb. tenyérnyi darabokat), ezt használva az ujjaival markol a masszából, ezzel egyúttal tésztába csomagolva az adagot, majd a szószba mártás után ehető. Se kanál, se semmi, és egyszerű és nagyon finom. Na, erre való az inzsera: kanál és villa helyett. Akkora adag volt, hogy nem tudtam mindet megenni. Az ára pedig? Ha jól emlékszek, 60-70 birr volt, vagyis olyan 750 Ft. Nem vészes. Utána kényelmesen beszélgettünk, aztán elmentünk teázni, kávézni. Aztán vissza az egyetemre, helyi iránytaxival. Ez egy kékre festett Toyota (jóformán csak japán kocsik vannak, abból is a legtöbb Toyota), öreg kisbusz (minimum 20-25 éves), lepusztult, bizonyos irányokat köt össze. Simán magánemberek üzemeltetik. Jegy, számla nincsen, de nem is drága, néhány birr egy fuvar. Menetrend sincs, ha megtelt, indul. Közben egyik-másikban helyi műsor szól a rádióból, néha elég hangosan. Az egyetemet a várossal összekötő buszok is olyanok, hogy a német határnál egyszerűen megtiltanák a továbbhaladásukat, de még talán a magyar hatóságok is helyben levennék a rendszámot. De mennek és itt ez a lényeg. És talán igazuk is van.

Minibusz fotó, városképpel
a Romanat-tér (a város közepe) környékéről

Maga az egyetem új. Eredetileg a „Száraz területek mezőgazdasági főiskolája” nevet viselte, aztán nőtt meg a mai állapotára. Nagyon harmadik világbeli. Bár új, de hihetetlenül puritán, kicsit koszos és kicsit szakadt. Ez őket szemmel láthatóan nem zavarja, szerintem egyszerűen nem veszik észre az ilyesmit, ez az európaiak szokása. Az európaiak sem veszik észre, hogy mennyire túlszabályozott világuk van, szerintünk ez a természetes. Innen persze ez már máshogy látszik. Na, de vissza az egyetemre. Ott van, mondjuk, a WC. Az épület pár éves, de a wc-nek már nincs ülőkéje, a tartály lehúzója el van törve és láthatóan kísérletet sem tettek a javítására. Van viszont az előtérben egy késsel kivágott tetejű, kb. 500 literes műanyag hordó, tele vízzel, meg egy edény, ami korábban valószínűleg 3 literes festékesvödör lehetett. Működik, de otthon emiatt az ANTSZ egyszerűen bezáratná az adott épületet, itt meg még csak meg sem említették ezt. Azt hiszem, kezdem látni, mire is gondoltak, amikor az európaitól valamelyest eltérő viszonyokra céloztak.

WC az egyetemen.
A fotó csalóka, ajtó azért van, csak éppen kinyitottam a fotóhoz :)

Megmutatták az irodát is, ahol az asztalom van. Négyen leszünk ott, elég nagy, szorongásról szó se lesz. Mindenkinek van egy asztala, egy számítógép és monitor meg egy bazinagy forgófotel (széknek túl nagy). Ennyi. Egyébként olyasmi lakályos az egész, mint egy börtön. Kicsit a középiskolai kollégiumra emlékeztet, amiben annak idején laktam. Mondom, nekik ez természetes, észre se veszik.

Az intézeti épület folyosója. Erről nyílik az én irodám is.

Mindenütt építkeznek. Ahol építkeznek, ott törmelék van és szemét, de ez itt normális. Sisak, láthatósági mellény természetesen nincsen, ahogy a felállványozás sem szabványos, alumínium csövekből és pallókból álló állványzatot jelent, hanem összekötözött farudakat. Palló nélkül. Simán vakolnak asszonyok is, hosszú ruhában, kendőben. Lassan halad ugyan a munka, de végül is halad. Persze néha a végeredmény nem nagyon meggyőző minőségű de végül is lesz valami használható a semmi helyett.

 

Egy épülő stadion. Nem kerül milliárdokba, 
viszont előbb építettek egyetemet, meg iskolákat.
A stadionok csak most következnek

Egészen fantasztikus világ. Nem jobb, mint a miénk és nem is rosszabb. Csak más, de nagyon-nagyon más. Más abban is, hogy minden középületnek őre van, aki megnéz, megvizsgál. Tehát, ha belépsz a mobiltelefontársaság (egyetlen van belőle, az állami) irodájába, akkor előtte egy kicsit (és elég felületesen) megmotoznak. Ami döbbenet, hogy mindezt jóformán mosolyogva, de legalábbis teljesen természetesnek véve teszi és fogadja a nép. Az egyetemre belépésnél nincs motozás, de azért megnéznek. Jó, én fehér vagyok, öltönyben, ez néha jól jön. Tegnap, Addis-ban a repülőtérre belépésnél -- ami többször is megtörtént -- előbb, még az átvilágítás előtt, jóval a repülőtér előtt már van egy konténer, katonákkal (és gépkarabéllyal, lőszerrel). Ott előbb bemutatja a polgár a papírjait és a helyi tiszt eldönti, hogy mehet-e vagy nem. Tőlem ilyet sose kértek, csak megkérdezték, hogy mit akarok. Mondtam, hogy megyek Mekellébe és ez nekik elég is volt: bólintott, mintha csak azt mondaná: jól van, ha Mekellébe, hát Mekellébe. Aztán én leültem olvasni egy padra és láttam, ahogy a többieket utánam megállítja és a papírjaikat nézegeti Na, szóval mindenütt van őr, néha fémkeres vagy motoz is. Estig voltunk együtt Daniel-lel, ami azt jelenti, hogy fél hétig, mert akkor már azért sötét volt. Ő haza ment, én a hotelbe. Közben persze elindult az éjszakai élet. A boltok általában estig (8-10-ig) vannak nyitva, mobiltelefont kerestünk. Mindenütt Daniel beszélt, mert őt nem próbálják átverni, mint megvilágította a dolgot. Mondta, hogy egy idő után belejövök, de addig jó lesz a segítség. Holnap megyek pénzt váltani, mert amit váltottam, bizony már majd mind elfogyott. Persze, ez így sok, de ezek az első napok, később bizonyára kevesebbet költök. Eddig elfogyott mintegy 700 Birr-em, ami jó 8000 Ft, de ebből mondjuk 400 Birr (kb 5000 Ft) volt a hazatelefonálás. Persze, normál esetben az sem ilyen pofátlanul drága, de nekem magánszolgáltatást (utcai telefonnepper) kellett igénybe vennem. Ha minden jól megy, a holnapi program az alábbi: délelőtt megyünk pénzt váltani, aztán telefont venni és aztán házat nézni (van már egy jelölt). Itt ugyanis az a helyzet, hogy egyetlen telefonszolgáltató van, az Ethio TeleCom. Ez állami cég, verseny nincs, az árak fixek. A telefonok általában feltöltősek. Van számlás előfizetés is, de az talán csak a cégek használják, nem tudom. Mindenesetre én feltöltőset vettem. Külföldi SIM kártyák itt nem működnek, helyit kell venni. Mivel az én telefonom kártyafüggő, ezért telefon is kell. Addig amíg nincs, csak szívességből tudok telefont használni, viszont azt lehet. Na nem úgy, hogy az utcán leszólítasz valakit, hogy használhatod-e a telefonját, de ha szóba kerül a téma – mondjuk a hotelban –, akkor simán odaadják a telefonjukat, hogy hívj egyet. Persze az ember nem pofátlan, igyekszik rövid lenni. Egyébként ez történt a repülőtéren is, amikor megérkeztem Addis-Ababa-ba (igen, Ababa és nem Abeba, ahogy mi használjuk. Nem okoskodni akarok, de ha ha itteniek így használják, akkor legalább amíg itt vagyok, én is így használom). Daniel szerint 3000-5000 Birr között találunk megfelelő házat, és 500 Birr/hó körül bejárónőt, aki hetente kb háromszor jön, takarít és mos. Az 5000 Birr az kb 60000 Ft, az 500 Birr az meg ugye 6000 Ft. Jól hangzik, bár sikerülne a dolog! Telefont, sajnos kell vennem. Egy okostelefon kb 2000 Birr (25000 Ft), de van már 1500-ért is. Egy sima, nem okos telefon megáll olyan 500-600-ból is, ami csak 6-8000 Ft. Egyébként láttam cipőboltot is: Helyi mester helyi cipői, bőrből. 500-600 Birr-ért már vannak jók, de a jellemző ár inkább 900–1100 Birr. De tényleg nagyon finom bőrből, finom munkával készült cipőkről beszélünk, ami itthon sem fog megállni 15000-20000 Ft alatt.

Egy cipőbolt a város központjában, este nyolc körül (nyitva van)