Nos, Etiópia…
Immáron 17 napja vagyok itt és most végre rá tudtam magam szánni
arra, hogy elkezdjem a blogot. Nem olyan egyszerű ez, és nem csak
azért, mert kimondottan nem szeretek és nem is tudok írni. (Itt
jegyzem meg, hogy valószínűleg sok elgépelés lesz a szövegben.
Akit ez zavar, azt kérem, hogy már most hagyja abba az olvasást és
ne bosszantson azzal, hogy a kommentekben erre hívja fel a
figyelmet.)
A megérkezés
persze, releváns élmény, aztán az első egy-két nap is az. Ekkor
kellett volna elkezdenem írni, de a már jelzett írás nemszeretés
ebben teljes mértékben megakadályozott. Aztán jött a szörnyű
lehangoltság időszaka, az egyedüllét nyomasztó érzése. Nem
voltam képes írni, de most már valamelyest túl vagyok rajta (erre
azért később kitérek). Meg aztán ott volt a tapasztalatlanság
is. Nagyon sok olyan dolog volt, amiről nem tudtam, hogy mi az,
miért olyan mire való, hogy használják. Sok esetben nem tudtam,
hogyan kell viselkedni, mennyibe kerül valami, és egyéb hasonló
problémák. Akkor ezért úgy véltem, még korai írni a
tapasztalatokról. Aztán tegnap felvilágosítottak, hogy a blog
lényege pont az, hogy naplószerűen írom le, ami történik, nem
pedig könyvfejezetként, később, átgondolva. Hát, most már ezt
is tudom :) .
A blog eleje a
visszaemlékezéseim és az akkori e-mailek alapján, mintegy
rekonstruálva az eseményeket készül, aztán, ha utolérem
magamat, már valós idejű lesz (remélem).
Hajrá, Titusz! :D
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésVégre eljutottál egy rendes helyre! Meglátogatnálak, ha van ott mire vadászni...
VálaszTörlésGodó
Nopliz biztos van ;)
TörlésNopliz biztos van ;)
TörlésTeljesen átérzem az írással kapcsolatos hozzáállásod, főleg egy ilyen nagy kaland mellet. De szuper hogy áthidaltad a 'problémát', csak így tovább.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Törlés