2015. november 9., hétfő

Meggondolni való

Folytatom a régebbi írások feldolgozását és a blogon való megjelentetést. Az itt következő bejegyzés is már régebbi, ha minden igaz, valamikor október 25 körül írtam, szóval két hete. Ez most így nagy lemaradásnak tűnik, de nem baj, szépen lassan elérünk az aktuális eseményekhez is.

Fontos megjegyeznem, hogy visszaolvasva a írásaimat (ez is, ami itt jön) kicsit olyan, mintha itt minden szakadt lenne, meg kényelmetlen, meg rossz, meg elhanyagolt, meg elmaradott, amit én, a fejlett Európából érkező, kicsit lenézően szóvá is teszek az otthoniaknak.

Igen, ebben tényleg van valami, mert tényleg ilyen itt a legtöbb dolog, de mégis, egy idő után én is, mint az itt lakók, ezen már átlépek, nem is tartom olyan lényegesnek. Részemről ez persze betudható annak, hogy ez nem az én országom, és semmiképpen sem szeretném megítélni az itt lakókat: én jöttem ide, nekem kell elfogadnom az ő normáikat. Ez eddig rendben is van, de van itt még valami, amit nehezen tudok átadni, mert nem vagyok író.
Nem egyszerűen arról van szó, hogy az ember megrántja a vállát és azt mondja, rendben van, nem foglalkozok vele, nem az én dolgom. Valójában ugyanis nem olyan rossz itt, mint amilyennek a felületes szemlélő gondolná. Ha valaki csak nézelődni jön ide, mondjuk egy hétre, mint turista, akkor csak ezt fogja észrevenni: hogy sok helyen van eldobálva a szemét, amit itt-ott aztán összefújt a szél, összehordtak a nyári esők miatti vízfolyások. Hogy kutyák kóborolnak az utcán. Hogy sokan járnak láthatóan nagyon olcsó műanyag szandálban, ruhában. Hogy az autók túlnyomó többsége öreg, szakadt, ütött-kopott. Hogy a villanyvezeték lóg és különben se mindig van áram, a csapból néha nem jön víz, de ha jön sem iható, hogy a meleg vízben zuhanyozás nem mindennapos élmény és a sok kövezetlen utca miatt sok a por.

Ez mind igaz, mert Mekelle, ahogy egész Etiópia most van a nagyléptékű fejlődés elején. A város lakossága 15-20 éve még csak 100000 fő körül járt, ma meg már 300000 felet van. A beköltözők döntő többsége a közelebbi-távolabbi vidékről települt be, így még nem is alakulhatott ki az a fajta életvitele, ami olyan jól elkülöníti a városokat a környezetüktől mindenhol a világon. Sokan közülük nagyon szegények és bizony itt nem olyan magas a legalább középiskolát végzettek aránya sem, mint akár Magyarországon. A város építése hihetetlen ütemű: szó szerint olyan gyorsan épülnek a házak, hogy az infrastruktúra fejlesztése nem tudja követni. Az új utcák jó része legfeljebb kővel van felszórva, de már azt is belepte a por, mert itt csak a nyár második fele és a szeptember eleje csapadékos, egyébként szárazság van. A városi vízbázis ehhez a népességhez már kevés, de komolyan dolgoznak a bővítésén, mind kutatási, mind mérnöki oldalról. Nincs olyanféle szemétszállítás, mint Európában megszokhattuk, de igazság szerint nincs is annyi szemét: az itt élők nagyobb része nem nagyon engedheti meg magának, hogy olyasmit vásároljon, amit aztán nem tud használni: szemetet. Ez bizony, a fejlett világ sajátossága, ami innen nézve nagyon sajnálatosnak látszik: érdekes lenne kiszámolni, hogy Magyarországon egy átlagos család mennyit költ szemétre: csomagolóanyagra, díszítésre, hasznavehetetlen kacatokra, műanyag játékokra, ilyesmire.
Igen, sok a kóbor kutya. Olyanról azonban eddig nem hallottam, hogy ez bárkinek bajt okozott volna és az itteni emberek is máshogy vannak ezzel: végül is a kutya is csak ember, hát annak is csak lennie kell valahol!
Az autók szakadtak és ütött-kopottak, de mennek! Használhatóak. Amíg megy, nem dobja ki, nem cseréli le, hiszen miből vegyen másikat? Az autókra kirótt adók egyébként is óriásiak, itt egy autó sokkal drágább, mint Európában. És hogy mit csinálnak az így befolyt adókból? Például várost fejlesztenek, egyetemet építenek. Pedig el is osztogathatná a kormányzat a barátai között, még sem ezt teszi. És más szemszögből nézve, ne felejtsük el, hagy az az autó a környezetkímélőbb, amelyik helyett nem kellett másikat legyártani amelyiken egyébként még acél és műanyag és elektronika van és még nagyobb).

A mai európai esetleg csak lenézően mosolyog, hogy bezzeg nálunk. De ezt nem teszi jól, mert nekünk is megvolt a magunk útja, amelyen oda jutottunk ahova és nekik is megvan a maguk útja.

Igaz, a gyakori áramszünetek és szegénység miatt ahol nem muszáj, ott nincsen hűtő. Cserében a hús friss, mert máshogy nem lehet tárolni: nem ritka, hogy az étteremben a tányérra kerülő hús egy-két órával azelőtt még mekegett. Friss. Nincs pénz vegyszerekre, így hát az ételek vegyszermentesek. A tej friss, csak reggel és este van, mert akkor hozzák a tehenészetből. Nem dobozban, hanem műanyag tartályban.Aki venni akar, vigyen maga egy edényt. Ugye, milyen más ez?

Amikor az itt következő posztban leírom, hogy milyen a wc az intézetben, ahol dolgozok, akkor azért meg kell mondanom, hogy abban a faluban ahol én felnőttem, abban az időben az általános iskolámban egyszerű kerti budik volta (pottyantós wc), meg a fiúk pisilhettek a falnál. Az extra az volt, hogy volt vízcsap. Az udvar kicsi volt és a túl sok gyerek kitaposta a füvet és poros volt minden, porosak voltunk mi is. A szemete egy nagy betonteknőben tárolták az udvaron: legyek, szúnyogok, darazsak voltak körülöttünk. Egy öreg, kiszuperált, szovjet hűtő állt az udvaron. nem mágnessel záródott, mint a maiak, hanem kilincsre járt. A kilincs kívül volt, így amikor bújócskázás közben egyik osztálytársam belebújt, nem tudott kijönni. Mondjuk nem is találta meg senki, az igaz, de kis híján megfulladt. És? Mégis itt vagyunk, itt vagyok én is, felnőttem, elvégeztem az egyetemet és nekem sem tetszik, ami ma Magyarországon történik. Ilyen háttérrel kritizáljam ezt a dinamikusan fejlődő országot? Ezt, amit még csak gyarmatosítani sem tudtak? Inkább elfogadom, hogy ők itt és most úgy élnek ahogy, és húsz vagy harminc év  múlva már bizonyára nem így lesz itt sem(és vajon milyen volt Magyarország 30 éve egy nyugatnémet szemével nézve?)

De most így van, és örülök neki, hogy mindezt megtapasztalhattam, mert olyan nézőpontot és olyan gondolatokat ad mindez, amit a mi kényelmes, szabályozott, túlfinomított európai világunk már nem tud adni.

Aki eddig eljutott az olvasásban az már remélem, más módon is fogja érteni mindazt, ami ittt és majd még később is következik, a beszámolóimat.

4 megjegyzés:

  1. Szia Tanar Ur! Elvezettel olvasom minden sorodat es nagy erdeklodessel varom tovabbi beszamoloidat! A stilus kivalo, hatarozottan atjon az erzes amit at akarsz adni. Udvozlet a gyarlo es tulfogyaszto pazarlo Angolfoldrol

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, ha tetszik! És milyen az élet odakint?

      Törlés
  2. Azt hiszem amit írsz annak egy jelentős része technológiai okokból van így. Mármint úgy értem, hogy nem azért használunk pillepalackot, mert megtehetjük, hanem azért, mert a gyártóknak olcsóbb, mint az üveg és az üvegpalackok összegyűjtése.

    Az életünket óriáscégek irányítják és ők olyan megoldásokat keresnek, ahol a költségeket át tudják hárítani, tehát megy a sok műanyag az óceánba, nagydarab átlátszó műanyagba van csomagolva a pendrive, mert úgy nehezebb ellopni.

    A technológia sara ebből annyi, hogy lhetővé tette ezeket a megoldásokat. Azokban az országokban, ahol a hatvanas évek technológiája elterjedtebb kevesebb ilyen megoldás van, de ez persze természetes, hiszen nálunk sem volt annyi szemét a hatvanas években.

    VálaszTörlés
  3. Igen, ebben egyetértünk. Annyit tennék csak hozzá, hogy ehhez kell az a relatív jólét is, ami lehetővé teszi ennek a sok csomagolóanyagnak a megvásárlást. Ha Etiópia gazdagabb lesz, itt is több ilyen szemetet fognak tudni eladni.

    VálaszTörlés