Hagre Selam -- harmadik rész

Álljunk már meg egy pillanatra! A helyi rendőr. Ezt Magyarországon nem olyan könnyű megérteni. A rendőr nem a többiek szakadt, kopott, és koszos ruhájában jár, hanem kék egyenruhája van: nadrág, ing, sapka és hozzá egy rendes cipő vagy bakancs. Nem csak a falut és a legközelebbi várost ismeri, ahol a piac van, hanem messzebb is járt, iskolát végzett. Ismeri a jog alapjait, talán még autót is tud vezetni (persze nincs kocsija). Van egy hivatala és rendes fizetést kap. Szóval itt a rendőr nem a falu bohóca, hanem komoly karrier.

Szóval, jött a rendőr is, kalasnyikovval. Hogy ezt miért kellett, azt nem tudom, de szemmel láthatóan ez itt a rend. Mi jövünk az egyetemről, hát kísérni kell minket, és feleni a biztonságért. Egyébként egy teljesen kedves, kicsikét angolul is tudó fiatalember volt, akivel azon nevettünk, hogy nekünk sokkal jobb a hátizsákot cipelni, mint neki azt a dögnehéz, szerencsétlen formájú gépkarabélyt. Csak érdekesség képpen jegyzem meg: a válltámasza nem fából van, hanem kihajtható, fémből való, leginkább afféle, mint a nálunk rendszeresített AMD 65, de nem pont olyan. Például nincs a cső végén kompenzátor, hanem, a fegyver elmozdulását csökkenetendő, ferdén van a cső vége elvágva. Érdekes. A rendőrön kívül jött még egy kísérő. Aztán kicsit később egy másik fiatal fiú, később meg még kettő. Ez nekik láthatóan nagyon érdekes kaland volt, de nem nem a táj meg a kirándulás miatt, hanem miattunk. Visszafelé ezek a fiúk száraz fákat szedtek össze, gondolom, a tűzhöz, a főzéshez kellettek.

Megérkeztünk tehát az autóval, lementünk a terepre, megnéztük a megnézni valókat, aztán indultunk vissza. Amit megnéztünk, az a legtöbb olvasóm számára valószínűleg nem túl érdekes, a hozzáértőknek meg nem lenne elég amit itt le tudok írni, úgyhogy nem akarom részletezni a megfigyeléseket. Legyen elég annyi, hogy a meglehetősen vízszintesen rétegzett, nyugodt településű kőzetbe úgy vágtak be a folyók, hogy világos, egyértelmű terasz-szinteket lehet azonosítani. Úgy gondolom, hogy ezek klimatikus teraszok, de a bizonyítással egyelőre adós maradok. Ezt a témát még kutatni fogjuk, amint lesz rá időnk. Visszafelé azért már fárasztóbb volt az út. Nagyjából háromszáz métert ereszkedtünk, most ugyanennyit kellett felfelé mennünk. Persze, ezzel a háromszáz méterrel nem voltunk a völgyben, hanem csak egy peremen. A völgy talpa legalább további háromszáz méterre lehetett alattunk. Mondom, itt mélyek a völgyek, magasak a hegyek.

Visszaérkezésünk után hamarosan már sokkal többen lettünk, legalább huszan vettek körül minket és nézték, hogy mit csinálunk. Én átmásoltam a fényképezőgépről a képeket a laptopra, meg egy pendrájva, és ez a műveletsor a legtöbb jelenlevőnek szemmel láthatóan nagyon tetszett. Inni vizet és sört kaptunk, enni pedig banánt. Viszont ilyen sört még sosem ittam.

Igazság szerint a sört nem is visszaérkezésünk után, hanem még azelőtt, a falu mellett kaptuk. Egy szép nagy fa alatt pihentünk egyet, mint megtudtam, ez a fa a daero. Nagy, árnyékot ad, szeretik. Mekelle egyik városrésze is a daero nevet viseli, meg is tárgyaltuk, hogy ez nem lehet véletlen.

Szóval, a sör. Ahogy ültünk a fa alatt, egy fiatal fiú hozott egy sárga műanyag kannát, meg műanyag poharakat és abból kínált innivalót. Én azt hittem víz, így nem kértem, mert épp azelőtt ittam és egyébként is igyekszem tiszta vizet inni, de aztán elmondták, hogy ez nem víz, hanem helyi sör. Nyilván, megkóstoltam Mikor fogok én még egyszer az életben etióp faluban, Hagre Selam vidékén, valahol jó messze a hegyekben, helyi sört inni? A színe sötétsárga, de nem tiszta, hanem zavaros. Elsőre. Távolról az iszapos vízre emlékezetet, de közelről már jobb a helyzet. Sárgás, zavaros lé, amiben szétlapított gabonaszemek úszkálnak és picit habos. Őszintén szólva nem néz ki nagyon bizalomgerjesztőnek, de én mondjuk a kumiszt is megkóstolnám, úgyhogy ebbe is belekortyoltam. Jó! Kicsit szénsavas, tényleg nem nagyon, nyilván ez volt a hab okozója. Az íze savanykás, de határozottan sör jellegű, csak éppen a keserű íz nélkül, határozottan gabona ízzel. Ez utóbbiért hálás voltam, mert nem szeretem a keserű söröket. Ez azonban egyáltalán nem volt kellemetlen, megkockáztatom, ha le lenne szűrve, akár el is lehetne adni. Persze nyilván nem bírná a szállítást, meg nincs is belőle elég, de most nem is ez a lényeg. Ráadásul kellemesen hűvös is volt, gondolom, kútban tartják, vagy vízpárologtatással hűtik, de mindegy is: kellemes volt a hőmérséklete és hűsítő az íze. Nagyon jól esett, azzal együtt is, hogy a gabonaszemeket én inkább kiszűrtem volna. A banán nem volt iyen különleges. Ízre sima csemegebanán volt, olyan, mint amit otthon is lehet venni, de az alakja észrevehetően más volt. Határozottan tömzsibb és vastagabb volt. Bizonyára valamelyik másik fajta, nem tudom. Bár, amennyit én erről tudok, aszerint éppen az a baj, hogy nagyon kevés banánfajta van, valahogy elfelejtették rendesen nemesíteni.

A terepbejárásról visszafelé, a faluba menet, mutattak a távolba helyi kísérők, hogy nézzem csak, mi van ott! És csakugyan, mi volt ott! Elsőre nem értettem, hogy mit mutatnak, mert nem tudtam, mit kell nézni, tigrinyául meg nem tudok. Csak kicsit később vettem észre a népes csapatot, amiről ugyan nem tudtam, hogy mi lehet (mert messze volt és akkor még eléggé takarva), de leginkább valami apróbb termetű patásnak véltem őket. Aztán láttam, hogy nem azok, páviánok Egyáltalán nem számítottam rá, hogy találkozunk bármiféle nem háziállattal, nem is figyeltem őket, ezért lehetett, hogy amikor már mutatták sem vettem észre. Egyébként távolról, takarásban mozogva, mivel nem felegyenesedve járnak, tényleg olyannak tűntek, mintha valamiféle kicsi antilopok vagy effélék lennének. Na, mindegy is, nem azok. Voltak vagy harmincan, de talán még többen is. Szép nyugodtan mentek el a jobb oldalunkon, vagy kétszáz méterre, aztán átvágtak az úton és a

visszafordultak, úgyhogy most a bal oldalunk mellett haladtak el.  Érdemes ezt a képet alaposan megnézni. Látszanak öreg hímek, fiatalabb és idősebb nőstények és kismajmok is, egyikük az anyja hátán.

Ugyanaz a csapat, amikor a másik oldalunk mellett mentek el, kicsit magasabban, a hegyoldal egy párkányán. Már közelebb voltak, jobban is siettek. Nem úgy tűnt, mintha félve menekülnének, inkább, csak kicsit sietősebben haladtak, mint addig. Nem hiszem, hogy félnének az embertől. A velünk levők sem utaltak pávián vadászatra, meg egyébként is békés népek ezek. Mekellében is rengeteg kutya van az utcán, mégse láttam sose, hogy akárcsak csúnyán néztek volna egyikre is a lakosok. Igaz, nem is figyeltem, hogyan néznek :)

A falu onnan nézve, ahol megálltunk a kocsival. Persze van még több ház is, de mind a hangulata, mind a nagysága jól látszik ezen a képen. Nem Buenos Aires, és akkor még óvatosan fogalmaztam. Sivár vidék, szegény faluval. Sajnálom, hogy ezt mondom, de tényleg ilyen. Aki ide született, itt nőtt fel, annak ez bizonyára a béke és a szeretet szigete, és meg is tudom érteni. Nekem azonban nem ez volt az élményem. Itt élni nagyon kiszolgáltatott dolog és nem azért, mert falu és nincs ipar, vagy efféle. Azért kiszolgáltatott, mert nagyon kevés választja el a biztos megélhetést az éhezéstől, vagy legalábbis a szűkösségtől. Ha csak két héttel kevesebb ideig esik az eső, az már bajt okozhat és ezen ne tudnak változtatni. Komolyabb tartalékaik nincsenek, és bár most már tud segíteni az állam, ha baj van (nem úgy, mint a nyolcvanas években), azért itt az életszínvonal bármelyik magyarországi szegény falujét alulmúlja. 

Ez is a falu, itt egy nagyobb épülete is látható. nem tudom mi ez, talán az iskola, vagy valamiféle közösségi épület?

Ilyen volt megérkezni a faluba, ahonnan a terepbejárásra indultunk.

Falusi kerítés. Ezek a levelek elég erősek, kemények és jó tüskés a szélük. Efféle kerítéseket másutt is láttam, különös látvány, az biztos.

Ebből a növényből készült a kerítés, a nevét sajnos nem tudom. Nálunk ez legfeljebb szobanövényként látható és persze nem nő ekkorára.

Egy újabb szobanövény. Ennek se tudom a nevét, hátha Gergő barátom megmondja, jó lenne. Ebből az izéből nekünk is volt otthon egy példányunk, szobanövényként. Jó nagy volt, az évek alatt megnőtt vagy másfél méteresre, egy ága. Na, ez itt van vagy öt méter magas és egy komplett fa. Ennél még sokkal nagyobbakkal is lehet találkozni. Vastag törzsük van és rendesen fa méretűvé és fa alakúvá nőnek. Persze, mert itt érzik jól magukat. Gondolom, ha valaki ilyen szép nagyot akar otthon növeszteni, akkor itteni körülményeket kell teremtenie. Ezek: vacak, köves talaj. 10 óra napsütés, vagy világítás, közepesen meleg idő, jellemzően szobahőmérséklet, hideg lehet, de fagy nem, évente két hónapig sok víz, naponta egyszer, aztán az év többi részében néhány havonta egyszer valami nagyon kevés nedvesség a felszínre.

Út. Az úton levő nagyobb kövek mintegy fél méteresek. Itt az út még viszonylag jó állapotú, rendesen lehet rajta menni, olyan, mint otthon egy földút. Csak itt ez a városból a falvakba megy, nem pedig a faluból  a tanyára. A csapadékos időszakban rosszabb, hiszen akkor csúszik is. De tényleg nem érdemes nekivágni még ilyenkor sem rendes terepjáró nélkül.

Na, egy kis ízelítő az utazásból. Ilyen Hagre Selamban autókázmi.