Hagre Selam -- első rész

Milyen régen írtam ide utoljára! Sajnálo, így alakult, pedig a szándék megvolt, de mindig volt valami ami miatt nem sikerült.

Mennyi írni valóm van... A blog írásakor eleinte úgy csináltam, hogy nem írtam le mindent, hadd maradjon későbbre is. Nem volt okos dolog, bár akkor jó ötletnek tűnt. Igaz, nem is tudtam volna mindent leírni, ami történt velem, szóval, végül is mindegy is. A lényeg, hogy valójában többet látok és többet tapasztalok, mint amennyit le tudnék írni, így aztán egyre csak halmozódik a sok megíratlan élmény. Nem mintha olyan nagy élmények lennének, bár egyik-másik mondjuk tényleg az. Inkább csak arról van szó, hoyg olyan helyzetek, amikben még nem voltam, vagy olyan dolgok, amiket még nem tapasztaltam. Mivel azonban Magyarországon élők zöme ebben a helyzetben van, szerintem számukra is érdekesek lennének ezek a beszámolók. Mint például az is, ami most következik, ami egyébként egy igen hosszú írás első része, persze fényképekkel. Nem tehetek róla, ennyi mondanivalóm van, és attól tartok, hogy ezek nélkül a háttér információk nélkül nem lehet mindazt megérteni, ami a képeken van. Remélem, azért nem leszek olyan, mint Svejk, a derék katona, aki bárminek a kapcsán képes volt hosszan, minden mást előadva beszélni. : ). Szóval, több részes lesz Hagre Selam, mert egyben nagyon hosszú lenne és akkor még lejjebb szállna a blogom olvasottsága. Másrészt meg így akár egy-két naponta is tudom frissíteni, szóval érdemes lesz időnként ránézni.

1.

Ezt a blogot nem kizárólag csak azok olvassák, akik legalább valamennyire ismernek engem, így számukra esetleg újdonság, hogy én, ugyebár, földtudományokkal is foglalkozok, jelesül geomorfológiával (meg geoinformatikával, de ez most nem olyan lényeges). Ez azért jó dolog, mert az ember olyan helyekre juthat el, ahová egyébként vagy eszébe se jutna, vagy nem is nagyon lehet csak úgy elmenni. Így jártam Hagre Selam vidékén és legutóbb pedig az Etióp-magasföld keleti peremén, az Afar-háromszög szélén, a Raya-völgyben. Hogy ezek a kirándulások nagy élmények voltak, azt talán nem kell külön bizonygatnom, de ehhez tegyük hozzá, hogy szakmailag meg különösen nagyon azok voltak. Mindkét helyre mint szakértő voltam meghívva és mondhatom, nem csalódtam. Hagre Selam hegyei és mély völgyei is lenyűgözőek, már csak azért is, mert nagyon jól azonosítható szinteket lehet látni, szinte olvasható a környék története (mármint a felszín fejlődéstörténete). A Raya-völgy meg... még sose jártam az Afar háromszög közelében sem, pedig az geológiailag és morfológiailag is roppant érdekes vidék. Erre kimondottan megkérnek rá, hogy ha lenne időm, menjek már el egy napra, szívesen vennék, ha megtenném az észrevételeimet egy aktuális kutatással kapcsolatosan. Hát, hogyne mentem volna! Ráadásul kiderült, hogy ez csak az előzetes, mintegy a terület bemutatása, legközelebb már két-három napra megyünk, de még kijjebb is, a Danakil-mélyföld felé.

Milyen érdekes... mindkét helyen geológussal voltam, de egyikük se kezdett el se okoskodni, se féltékenykedni (mondjuk, nyilván én se). Egyszerűen azt mondták, hogy mivel más irányú tudásom van (itt kimondottan geomorfológus nem igazán van, ha magamat valamelyest annak tekintem, akkor talán van egy), ezért szívesen vennék, ha megosztanám velük az észrevételeimet. Ezt a fajta hozzáállást Magyarországon felettébb ritkán tapasztaltam, akkor se szakmabeliekkel. Legutóbb például egy vegyész barátom munkája kapcsán jártam így.

A hagre jelentése föld (márrmint föld terület), a selam meg békét jelent (tigrinya nyelven). Hagre Selam tehát: a béke földje. De, ha már selam, ez a hétköznapi köszönés is: selam! Ez a vidék Mekellétől nyugatra, Tigray belsejében van, az Etióp-magasföldön. Nem véletlenül magasföld a neve, az itteniek is highland-ként emlegetik: a jellemző magassága mindenütt 2000 méter felett van, de inkább olyan 2200 felett. Nagy kiterjedésű felszín ez. Látszik, hogy hajdanán egy meghetetősen egységes, nagyjából egyenletes magasságú felszín volt ez, de mostanra már nagyon mély völgyek szabdalják fel. A teljes magasföld egyébként lényegesen nagyobb, mint Magyarország, de maga Hagre Selam csak olyan megyényi kiterjedésű vidék (csak a tények kedvéért: Etópia éppen tízszer akkor mint Magyarorzág, mind lakosságban mind terültben – 1 000 000 km² és 100 000 000 lakos) .

Hogy szép-e? Hát... nem tudom, azt hiszem, hogy nem, legalábbis nekem nem. Kopár és zord. Nem a hőmérséklet miatt zord, hanem a kopársága miatt. Ahol eddig jártam, mindenütt ilyen volt Tigray: száraz, kopár, köves vidék. A talaj sovány, nagyon sovány, július és augusztus kivételével alig van csapadék. Kevés a fa, azok zöme is kicsi, csenevész, lssan nő. Hát, hogyne: 2000 méter felett, évi 700 milliméter csapadékkal, úgy, hogy ebből 500 milliméter nyáron hullik, hogy is nőnének itt nagy fák! A meredek hegyoldalak miatt meg ami csapadék hullik, le is folyik jóformán azonnal. Van, akinek tetszik ez a fajta zord, kopár szépség, nekik ez is tetszene. A maga módján valóban szép, de csak nézni: itt élni, már nem tűnik olyan jó ötletnek. Olyan, mint a Magas-Tátra: távolról szép, még ott lenni is érdekes, de ott lakni már nem szeretnék. Ez a táj persze sokkal szárazabb, és nem is olyan zöld. Itt a domináns szín a sárga, legalábbis ilyenkor. De van benne valami fenséges. Egyfajta fnséges érintetlenség, még inkább valamiféle legyőzhetetlenség. Itt aztán lehet érezni, hogy a természet az úr. Egyébként Pécsen is a természet az úr, csak ott ezt könnyű elfelejteni, itt viszont ezt lehetetlen nem észrevenni. Szóval, zord, nem valami barátságos vidék, de kétségtelenül lenyűgöző. Douglas Adams írta, hogy Új-Zéland egyes részei olyanok, hogy az ember, amikor meglátja, akkor leginkább spontán tapsban tör ki, annyira lenyűgöző. Na, ez itt nem ilyen. Ha valamit kivált az emberből hát az leginkább a csöndes, komoly szemlélés. A völgyek többszáz méter mélyek és meredekek. Egyáltalán nem ritka a száz méteres teljesen csupasz és függőleges sziklafal sem. Ezeknek a sziklafalaknak az alján meredek lejtőben áll meg a törmelék és csak csenevész növényzetet tud eltartani. A felszínen látható mészkő sziklák felszíne oldott, erodált, láthatóan talaj takarta őket a közelmúltig, de már alig van belőle. Ahol nincsenek a felszínen a sziklák, ott kisebb kövek vannak mindenütt és vékony, néhol csak párszor tíz centiméteres talaj. Persze vannak olyan helyek is, ahol mélyebb talaj van, de az sem sokkal jobb. Víz híján, ilyen magasan nem sokat lehet termelni.

Műút Mekelle után. Maga a burkolat jó minőségű, teljesen hibátlan. Sajátossága viszont, hogy nincsenek felfestések és útszéljelző karók se. De legalább van út, és ez a lényeg.

Aztán egyes szakaszokon már nincs aszfaltburkolat, csak kőszórás. Persze a kövek bele vannak járva az útba, így nem csapódnak fel, de komoly por van. Magára a forgalomra jellemző, hogy nem túl sűrű. Látható, hogy itt az út bal oldalán megyünk, holott itt is jobb oldali közlekedés van, mint Európában, de az előttünk haladó Toyota (mi más?) porát inkább elkerülnénk, amennyire lehet. Előrébb gyalogosok vannak. Itt településközi forgalomban is általánosnak mondható a gyaloglás.
Sietni nem kell, pénzbe nem kerül, úgyhogy jó.

Aztán megint jó út következik. Az útépítést itt -- legalábbis ahol jártam -- több ponton kezdik el egyszerre, aztán majd valahol összeérnek az építők. Így aztán a kész és a poros szakaszok váltakoznak. Úgy láttam, hogy az egyik kezdőpont a városok (nagyobb települések) fontosabb elágazása szokott lenni, innen haladnak kifele. Ez itt egy falu-szerűség. Nem ismerem még a helyi települési viszonyokat, nem tudom, hogy ez tényleg falu-e, de valami olyasmi. Új út vezet át rajta, Mekelle viszonylag közel van, nincs messze a cementgyár se: van munka is és a városi piacon is el lehet adni a terményeket, meg az állatokat. Látható is ennek az eremdénye: új házak állnak az út mellett, mégpedig szépen megépítve, több helyiséggel. Ez beljebb, sz igazán szegény vidékeken már nem így van. Persze, lehet, hogy ez otthonról nézve szegénynek tűnik, hiszen az is. De itteni mércével  kell mérni és akkor már látszik, hogy ez sokkal jobb, mint kunyhó vagy mindenféle kövekből összeépített kalyibák.

Falusi pillanatkép. Mi egyebet írhatnék ide? Az autó ment, én meg közben fotóztam egyet. 

Táj Mekellétől nyugatra. Végtelennek tűnő afrikai táj, száraz, köves, sivár. Víz alig van, így aztán a növényzet is csak foltokban telepszik meg. Tüskés, szúrós bozót ami látszik, fű, aljnövényzet nincsen, csak kövek, mindenütt. És az út mellett a legtöbb helyen már villanyvezeték is van.

Egy felföldi falu látképe. Kövek mindenütt, meg a már mutatott házak; egyébként semmi más nincs itt,  számunkra bizony ez maga lenne az unalom. De aki figyelmesen szemléli a képet, az észreveheti a tornyot. Bizony, ez mobil-átjátszó, hiszen térerő mindenütt van, így itt is és a környéken is. Nincs tehát elvágva a világtól, mint ahogyan az gondolná az ember, még internet is van, ha lassú is. Azt még érdemes hozzáfűzni, hogy a távközlés is kínai. Nem európai, hanem kínai. Európa, a szokásos lassúságával és határozatlanságával most is lemaradt, pedig akikkel itt találkozok, jobban szeretnének Európához közeledni, mint Kínához.

Jellegzetes kép a felföld hegyei között járva. Annyira jellegzetes ez a kép, hogy egy idő után már unalmassá válik. Az ég ragyogó kék és tiszta, az út sima, mellette egyik oldalon meredek sziklafal, a másik oldalon meg, pár méter padka után, ugyancsak megeredek falú völgy van. Szép, de nagyon zord.

Egy kisváros, aminek nem tudom a nevét. Nyilván, én is tudom, hogy lefotózhattam volna a városnév táblát, de olyan nem volt. Általában nincs, legalábbis én egyszer se láttam. Aki ott lakik, tudja mi ez, aki meg odamegy, az csak környékbeli lehet, aki megintcsak tudja. Az a néhány nem odavalósi meg nem számít annyit :) Ez a képet akkor készítettem, amikor a városkába beérve a főutcára fordultunk a körforgalomból. Közbevetőleg: sok helyen már eleve körforgalmat építenek, holott a jelenlegi forgalom nagyon kicsi még ehhez. De jobb ez így, mert később úgyis több autó lesz, másrészt az etip sofőrök nem valami nagyon jó vezetők, a körforgalom meg biztonságosabb.

Na, szóval, ilyen egy kisváros főutcája. A többié is ilyen, ahol eddig jártam. Az úton szamarak és kutyák bóklásznak, az út mellett boltok, kávézók és egyéb üzleti célú helyiségek vannak. Akinek nincs üzlete, de van eladnivalója, az az út mellett a földre telepszik és onnan kínálja a portékáját, vagy fel-alá járkál vele, mint, mondjuk, a gyerekek a kolóval. Hogy mi az a koló,azt meg legközelebb leírom.

Holnap jön a folytatás!