Egy kirándulás -- első rész

Jó régen jeentkeztem utoljára, sajnálom, így alakult. Nagyon kevés időm volt mostanában, mert egy pályázati anyag összeállításán dolgoztam, órákat tartottam és a ház rendbetételével, felszerelésével is foglalkoznom kellett. Amikor meg volt egy kis időm, akkor meg erőm nem volt képeket válogatni, javítani, szöveget írni. Persze, lehet mondani, hogy miért nem csinálom apránként az írást? Azért, mert úgy nem szeretem. Ha csak lehet, leülök, és egyben megírok egy-egy bejegyzést. Persze, nem mindig sikerül, végül ez is több részletben készült el.

 Ráadásul mostanság sok órám is van (majd erről is írok) és kutatási páláyzatokon kell dolgoznom. Szerencsére végre a családom is megérkezett, szóval nincs túl sok időm. De sebaj, nemsokára jön a második rész!

Még tavaly, december végén, 27-én kirándulni mentünk Louis-val, és az apjával, Nicolas-val. Louis a barátom, itt lakik Mekellében, és bár ő maga francia, a felesége etiópiai. Nagyon kedves emberek, de mondjuk itt mindenki nagyon kedves, és ez az észrevételem még így, közel három hónap múltán sem változott. Másrészt meg nagyon jó nekem a társaságuk, mert az eléggé megkopott francia tudásomat ezzel sikerül megint tűrhetővé tenni: előadóképes még nem vagyok, de végre megint tudok franciául cseverészni (igen, valóban így van, a magyar társadalom egy észrevehető méretű szeletével ellentétben nekem semmi bajom a franciákkal. Akivel eddig találkoztam, mindig nagyon jól kijöttünk egymással, igaz, én beszélem a nyelvüket). 

Na, de visszatérve a tárgyra: elhatároztuk, hogy kirándulunk a város déli szélétől csak néhány kilométerre levő kis faluba, Debir-be. 

Délelőtt indultunk, nagyjából 11 körül hagytuk el Mekellét, déli irányban. Ezen a képen a város széle látszik. Lehet azt gondolni, hogy nem valami nagy szám, de ezt azonnal átértékeli az ember, amint látta a falut is. A város itt város, jövőt és munkát ad, pezseg és nagy. A falu meg... a falu nem ilyen. Valami ilyesmi lehetett a különbség a középkorban az európai város és a falu között.  Sose hittem volna, hogy ezt pont Etiópiában értem meg.

Ez az út vezet a faluba, vagy a városba, indulási pont kérdése. Földút, egyelőre. Mellette már készen az új, nyílegyenes és széles aszfaltút nyomvonala, de még csak a nyomvonal van kialakítva, maga az út teste nincsen. Jó kérdés, hogy miért nem ezt aszfaltozzák? Gondolom, nagyjából mindegy, de így egyszerűbb: az új út rövidebb lesz (olcsóbb) és az építés közben sem akadályozza a forgalmat.

Nem mintha az a forgalom olyan nagy lenne. Itt éppen a forgalom látható. Már mintegy egy kilométerre járhattunk ekkor Mekellétől, a háttérben szépen látszanak a falu házai. Az is látszik, hogy a két település között egy kissé mélyebben fekszik a felszín, én úgy vélem, hogy viszonyag friss fluvális felszínnel van dolgunk. De a forgalomról: döntően gyalogosok, több esetben lovas szekerek, csacsik haladnak el, néha egy-egy teherautó.

Ugyanaz a helyszín, nagyobb képkivágással. Jól látszik, hogy a falu a domboldalra kúszik fel. Persze, ez valójában hegyoldal, mert mintegy 2300 méter magasan vagyunk, de a relatív magassága kicsi.

Kedves helyiek. Alapvetően tényleg azok, ittlétem alatt még nem éreztem  semmiféle ellenszenvet vagy kiközösítést. Örülnek, hogy itt vagyok és minden lehetséges alkalommal megkérdezik, hog hogy tetszik Mekelle, hogy tetszik Etiópia. Ők éppen a faluba mentek, a kocsin egy szép új kaput visznek. Nyilván Mekellében készült, a faluban ilyesféle vasművességet nem láttam: ez városi munka. Ilyen szép kapu azért nem nagyon olcsó ám. Az árát ugyan nem tudom, de azt láttam, hogy a szegények háza előtt nincs ilyesmi: általában semmi sincs. Akinek ilyenre telik, az már vaszínűleg elindult a felemelkedés útján.

Ezek az emberek a kocsin egyébként azért fordultak hátra, hogy lefényképezhessem őket: nagyon örültek neki. Előbb azonban még megálltak, hogy elvigyenek minket, hármunkat, de mi inkább gyalogoltunk. Ezt ugyan nem nagyon értették, de ha így, hát így. Rá is kérdeztek, hogy biztosna nem megyünk velük?

Az út nem több mint fél óra gyaloglás után ért a faluba. Milyen szép életkép: előtérben a szamarat hajtó asszony, háttérben meg a modern infrastruktúra megjelenése: vízvezeték és szennyvíz-elvezetés épül, a csövek már megérkeztek

Gyerekek játszanak az út mellett. Illetve, csak a három kisebb a gyerek, a szemben guggoló nő talán az anyjuk, vagy idősebb testvérük, vagy efféle lehet. nagyjából az össszes játékszerük itt van velük: por, kő és botok. na jó, biztos van más is, de nem lehet túl sok minden. Ez már nem Mekelle.

Száraz évszak van, abban is már jól benne jártunk ekkor: ez a víztározó gödör is üres volt.

A falu házai. Ez a Mekelléből jövő út eleje, a falu széle. Később világos lett számomra, hogy a falu gazdagabb része is egyben. De legalábbis annak nézett ki. Azok ott a házak, a kőfalak a kerítések, amit közrefognak, azok a kertek.

Ez itt egy kert, ha úgy tetszik, de inkább mondanám karámnak.  Az állatok laknak itt, ha éppen nincsenek kint a mezőn (tarlón). Itt csak kő van. Persze, vannak fák is, de annyi nincsen, hogy használják is: akkor menten elfogyna az a kevés is ami van.

Pár nappal ezelőtt volt egy kis eső, ezért csillog az út: kissé még sáros az agyag. Persze, nem sok eső és nem is minden héten.

Gyerek mindenütt van, nem is kevés. A népszaporulat óriási, hiszen -- a többi fejlődő országhoz hasonlóan -- itt sincsen említésre méltó szociális háló: a gyerek a jövő, mert nyugdíj nincsen. Ők itt éppen örülnek nekünk és persze pénzt szeretnének. "Ferenji, give me money!"

Hogy ő ki, azt nem tudom, de örült nekünk és kérte, hogy fotózzam le. Szívesen megtettem, aztán persze -- mint minden ilyen esetben -- meg is mutattam neki az eredményt. Ott lakik a faluban, minden bizonnyal kecskéket vagy juhokat tart és dolgozik a földön, amikor annak van az ideje. A bot a napi viselet része. A városba bejövő falusiaknál általában van valamiféle bot: egyszerű fa bot, vaslat, vagy díszített, esetleg kampós végű. Lehet rá támaszkodni, segít a meredek emelkedőkön, szükség esetén fegyver (leginkább a kutyákat kellhet elkegetni), vagy el lehet vele érni a gyümölcsöt (ha van).

Egy újabb gyereksereg az utcán, mintegy kétszáz méterrel arrébb. Kicsik és nagyobbak vegyesen. Eredetileg a kőfalon ültek, de ahogy megláttak minket, kiszaladtak az útra és ott igyekeztek magukra felhívni a figyelmet: sikerrel. Jól mutatja a falusi élet változatosságát és eseménytelenségét, hogy itt, mintegy három kilométerre Mekellétől, a megjelenésünk kimondottan szenzációnak számított és komoly figyelmet kaptunk (a végén ez már nagyon zavaró volt).

Ez nem a falu egyik mellékútja, hanem afféle főutca: a Mekellébe vezető út. Vasárnap dél körül készült a fénykép, gondolom, reggel és estefelé többen vannak az utcán: olyankor a városba igyekvők, illetve az onnan visszatérők azért bizonyára okoznak némi nyuzsgést, de legalábbis ennél biztosan nagyobbat.

Na, erről szerintem otthon, Magyarországon senki ki nem találja, hogy mi ez. Én sem találtam volna ki, ha nem látom a nyitott ajtót is. Ez itten bizsony egy biliárdszalon. A biliárd itt csuda népszerű, nagyon sok helyen lehet játszani, de tényleg nagyon sok helyen. Még itt, a faluban is. Persze, a biliárd mellett fogyasztani is lehet, kávét, ilyesmit.  A ház előtt két játékos áll, épp az imént jöttek ki.

Hogy milyen állat ez itt a képen, azt nem tudom. Ha valaki tudja, kérem írja meg egy kommentben. Egyébként a faluban szaladgált, a kövek között (persze, más nincs is) és elég jól tűrte, hogy közel mentem hozzá. Körülbelül 30 centi magas lehet így, ahogy a képen látszik.

Egy vízmosás árka. Most ugyan nincsen benne víz, de az látszik, hogy az esős időszakban (július közepétől szeptember elejéig) van benne elegendő. A meredek fala, a nagyméretű görgetegek mind arra utalnak, hogy akkor bővizű és gyorsfolyású patakká válik.